~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Blog & Frissek

whity ikszdé ma unalom de nemszószerint, póker <3

Ki? paci, fal Mikor? 2010.03.18 Mit? blog, friss

Felkeltem fél nyolckor, mondom f*sza, pont ma vagyok a portás, és a portás már félkor bentvan. De negyvenre beértem, és még mesi se volt ott, na mindegy. Elkértem a füzeteket, meg felvittem az újságot, mesivel aztán körbejártuk a sulit, meg a büfébe is bementünk, végre rajtunk kivül senki nemvolt. Föcön az ig mesélt, meg ilyenek, és köv. órán kisdolgozat, basszus sose írtunk még föciből csak öf. -ást meg tz-t. Nah mindegy, még jó hogy könnyűből írat, meg a füzetünkbe, szal puska lesz. Bioszon meg megcsináltuk az összefoglalást, amit tudtuk, bazz de minek? Legalább nem íratja meg, húhú. Matekon meg mindenki kapott egy egyest, kiv. bea mert csak neki volt házija. Nah ezért vok kibukva, mert nekem is megvan, csak éppen a másik feladat... Éneken úgyebár mindenki megvolt veszve, főleg Bence ááhh az nagydisznó, nem nagybarom. Infón meg a tudomisén mit javítottuk, meg ilyen unalom dolgokat, még csodálkoztam is, hogy uncsizok, mikor minden órán annyi feladat van, hogy senki sem végez. Megnéztem a portálok menüt a gp-n, bazz lassan mi leszünk az első csakis lovakkal foglalkozó oldal... Am, most azért nő sztem a látogatottság, mert kéthéttel ezelőtt ilyenkor 40-en jöttek mostmeg tegnap 55, tökjó.
Mostanába rákaptam a pókerra, de amúgy nyáron szoktam játszani az uncsimmal, de tök jó. Justin Bierre - One Time számra nyomom ikszdé.

frissek:
 egy új hír Dóziról!
 Star Stable 3 Városok - ról képek
 Star Stable 3 Érdekességek - ben pár új kép

megkaptuk a kritikát!!! <3

Ki? paci, fal Mikor? 2010.03.17 Mit? blog, friss

Nos szerintem egész jó lett a kritika, bár szerintem is üres a fejli, de most ilyen kedvembe voltam nah mindegy ittvan a kritika: 10. kritika: lovasbox.gportal.hu: A fejléc hasonlít Palomino egyik elvihető fejlécéhez. A színek tetszenek, szerintem a kód illik hozzá. Bár a sárga egy kicsikét sok. A tartalom is bőséges, egész jó. Az elite ikonok tetszenek. : ) A frissítés viszonylag rendszeres. Visszatérve a fejlécre, fogalmam sincs mi, de nálam valami hibádzik benne. Nem tudnám elmondani, mi, de valami nem jó... 10/8

Ez a mai nap nem volt semmi. Tesin fociztunk, most nagyon jól ment, egyre többet took tiszta jó. Angolon írtunk, négyes lett, pedig én tanultam... Kémián nem írtunk, mert osztályértékelés volt, és énis kiálltam mert jó tanuló vagyok, kiv. a fici úgye, de kémiából a legjobbak közt vok, az is én, gergő meg geri, a többiek meg 3, 2, 1 hát igen, nem tom, hogy nekem miért megy, de sztem apámtól örököltem mert ő jó kémiából. Ficin feleltem, az enyém négyes lett, egyet kevertem össze, és ha nem hibázom azt el, akkor ötös, de ez is jó. Matekon a háromszögeket vettük, és akkor mondtam tantónak, hogy van kétszög is, aztmondja nincs, erre lerajzolok egy félkört, aztmondja ja lehet, ikszdé. Feljöttem, és megláttam a kritikát, hát én nem számítottam ilyen jóra.

frissek:
 Star Stable 3 Érdekességek - ben a képek
 egy új rendezvény, az Idomító kurzus a Hilltop farmon
 egy kis leírás rólam (falabella) Szerkesztők

boldog szülinapot Barbi! loszerelmesek.gp lessétek meg!

Ki? paci, fal Mikor? 2010.03.16 Mit? blog, friss

Nem hiába írom ki, a loszerelmesek.gp-t mivel nekem ez az oldal nagyon tetszik, szerintem meglátszik, mert a partnereknél ők az elsők. <33 Természetesen Nagyon Sok Boldog Születésnapot Kívánunk! Paci és Falabella.

Szevusz. Ma khöm, rajzon kockát rajzoltunk hát nem mondom, hogy jó lett, de rossz se. Bioszon vettünk vlamit, jó volt, bár mindig ugyanaz van, az ig elmondja oszt kész tiszta uncsi. Persze az jó, hogy nem felelünk, de akkor is vlami változatosságot kérnénkszépen. Nyelvtanon három oldalt kellett megcsinálni, közbe mondani hogy hova kérjük az ötöst. Mivel irodalomból és nyelvtanból ötösre állok, angolból meg vannak kilengéseim, így hát angolból kértem. Matekon a háromszögeket vettük, az óra elején aludtam, vagyis már úgy voltam, de a végére már felkeltem. Törin csoportokba voltunk, és úgy vettük az anyagot, de nem volt sok értelme, mivel az osztály ígyis megvolt veszve szal, és mesim is jönn Miskolcra tiszta kiri lesz <33. Infón húsvéti pp-os képeslapot csináltunk, az enyém egész jó lett, a tanár meg mondta, hogy jó az egész összehangja, mondom magamba, hát bmeg oldim van. Aztán jöttem haza, kaja, majd meg sztem lovizni, ahogy szokás szülinap után, majd tanulok kémiából és ficiből.

frissek:
 Írások modul
 átszíneztem egy kicsit a chatet (raktam bele zöldet is)
 egy új hír Dóziról

ma ünnep, holnap suli

Ki? paci, fal Mikor? 2010.03.15 Mit? blog, friss

Defuri, hogy nincsen suli, nektek nem? És persze semmi jó film sincs a tv-be reggel kilenckor, ígyhát feljöttem ide. Tegnap elolvastam a tenger szellemét, tök jó könyv. Jövőhéten meg portások leszünk, de én mesivel bizti nem leszünk szerdán, mert akkor tesi van vagyis foci. Szerda meg elég kemény nap lesz. Angolon írunk, az könnyű, kémiából tz hát kitudja, ficiből meg felelünk. De remélem hamar elmegy ez az 1 hónap, mert ápr. 15-16-án meünk Mohácsra, szal nem leszek itt. De suliba se, tök kiri lesz, és tudomisén hol fogunk aludni, de ááá várjuk.

frissek:
 extrákban új leírások
 szavazás a neveldével kapcsolatban

Ma 14! TomisJerry <33 Justin :D Megdőlt a rekord!

Ki? paci, fal Mikor? 2010.03.14 Mit? blog, friss

Tegnap majdnem 100-an jöttek!
2010-03-13 szo 98

A Tom és Jerry-s vidit hallgatom már tegnap óta, tiszta jó, sztem xd. Egyszer vok megveszve, akkor is nagyon. Amúgy olyan álmodtam, hogy nemigaz. Megyek a suliba, tök jó idő lett hirtelen, erre meglátom Bojant. Megállok, nézek mint egy hülye, erre meglát odajönn, és elkezdünk beszélgetni. Odajött Evelyn is, mostmár hárman voltunk, tiszta jó volt. Erre meglátom Justint is, arra is néztem egy sort, erre odajönn, átkarol és ááhh. Nagyon komolyan elvoltunk négyen. Erre nem a suliba kerültem? Ott közölték velem, hogy jönn egy új oszitársunk, nah és ki? Hát Justin... De hogy mikor 16? Nem, nem 16, 14! Nah mondom biztos. Utánna lemetünk próbálni, azt a március 15-éset, és akkor elindult a Tom és Jerry-s zene. Nagyon komoly volt, először Emese ment Gerivel, majd én Justinnal és így tovább. Elpróbáltuk, majd bejött az ig, és elkezdett táncolni az ofőnkel. És akkor a pofára esés jött, mert megszólalt a drága telefonom. Fúú azthittem földhöz vágom.

frissek:
 Következő csomag
 új csere képe
 2 új rendezvény

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön