~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Blog & Frissek

összegezve

paci, 2011.06.09 - csütörtök

Na hát ennyi lett volna, a nyolc év tanulásnak a vége. Semmit nem érzek, szerintem jobb is. Holnap ballagási próba, meg még a jövőhét is ebből fog állni, szombaton pedig ballagás! Nem csak nekünk az utolsó, hanem az iskolának is. A bankett is elég jól sikerült, sőt a jegyeim is, kítünő leszek! Mi is volt még.. Hát igen bezárják a sulit, már annyira nincs az a tudatt bennem mint régebben de mindennel így vagyok ti nem? Egy napig van hatás azt kész, leszarom efektus.. Egy hete lett a fejembe egy design (hála annak hogy nézegettem a régebbieket) és már bele fogok kezdeni mert aludni nem tudok tőle.. Ilyen összevonásos lesz, vagyis a régebbiekből is teszek majd bele, szerintem nem egy olyan átlagos lesz mert már én utálom a dizijeimet.. Egyik ilyen mindennel telepakolt izé, a másikon meg semmi nincs, de fő a változatosság! Na holnap jövök, délután bai :)

lássuk csak

Ki? paci Mikor? 2011.06.01 - szerda Mit? blog

Hát nyár végéig ezt a főoldalt még meghagyom, nem tudtam megválni tőle. A kinézeten tuti hogy fogok még változtatni, a fejléc is csak egy átmeneti dolog. Nem tudom ki várja-e a nyarat, de én most még jobban nem! Bezárják a sulit, bár a polgármester be lesz perelve mert egy hazudós köcsög fideszes.. Emiatt se tanulunk két hete, pedig nekem már hiányzik a tanulás.. :)

csak úgy minden

Ezen a héten azért nem voltam, mert volt kirándulás, kompetencia, állatkert, fotózásra való vásárlás. Jövőhéten pedig fotózás, majd tüntetés és le is zárnak. Na meg még bankett és ballagás is lesz, sajnos.. :\ A dizit én már úgy megutáltam hogy rá sem bírok nézni, úgy látszik egy idő után a nagyokat megutálom. A következő már tuti világos lesz, valamint színes és pici. Jövőhét végén (vagy azután, kitudja) találkozunk! :)


Most már komolyan azt gondolom, hogy jobb ha bezárom a lapomat, nem csak a sulimat.. Nem hiszem hogy van olyan ember, aki olvassa még a cikkeket, pedig csak emiatt van a lap, a másik meg az, hogy gimis leszek, és nyáron is szerkesszek? Hát nem éppen van kedvem..

OSS - ősszel!

Ki? paci Mikor? 2011.05.22 - vasárnap Mit? hír

In the stable

Na mit mondtam, azt hogy nyáron lesz de még én is jobbat jósoltam, mert valójában ősszel jelenik meg! A képen látszódik, hogy az első része lesz az SS-nek, vagyis ősz. Szerintem ezért jelenik meg ősszel. Egyébként a starstable.com-on még azt írják, hogy fejlesztik, de ősszel már kiadják!

mindjárt jövök *w*

Ki? paci Mikor? 2011.05.20 - péntek Mit? blog, frissek

Mondtam, hogy nem fogok jönni mert zajlik az élet rendesen. Egész héten hétfő kivételével semmit nem tanulunk mert a bezárásról van szó. Na meg jövőhéten kirándulás, kompetencia, fotózás és tüntetés. Ruhám még nincs is a fotózásra, de a bankett ruha meg van. Persze kb. már tudom mit akarok, de hogy hol fogom találni, na az még kérdéses. Persze azért majd igyekszek jönni, de semmi nem biztos.

Frissek:
- Távlovaglás vagy negyed óráig kerestem képet hozzá, de megérte

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.