~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Blog & Frissek

lemaradás pótlás :))

Ki? paci Mikor? 2010.11.14 - kedd Mit? blog

Sajnos most sem tudok jönni frissel, csak éppenséggel pár percig vagyok fent, aztán megyek. Hétfőn szövegértésen úgye dolgoztunk, matekon dogát írtunk remélem ötös lesz, vagyis mindent tudtam. Kémián szerencsére nem feleltetett, de jövő órán írunk, ami jobb mint a felelés! Angolon megint gyakoroltunk, tesin pedig futottunk, a vége felé szösszel hülyültünk, majd kergettük egymást... Jól is nézett ki, hogy megyünk mint az állat, a többiek meg ott esnek össze a nagy semmi futásba. Emelt matek elmaradt, szerdán majd hetedik órára áthelyezve x_x Előkészítő szerencsére csak negyedig volt. Ma, vagyis kedden matekon megint gyakoroltunk, nyelvtanból nem feleltünk, mert óra elején leszidott minket, lányokat kivétel a két ***. Mert mesdim reggel ment tesójához mert verekedett, és beszéltek vagy negyed órát a szüleikkel, majd szegény visszajött sírva, a két **** meg kiröhögte, ő meg visszaszólt neki. Meg is érdemelték, majd elkezdett feléjük menni de kiderült csak a mosdóba ment... Hát ha az rájuk megy, mi le nem szedjük őt róluk de ez nem is baj ;) Infón PP-ztünk, fizikán meg szerencsére nem volt tanár, így elszórakoztattuk egymást. Angolon megint gyakoroltunk, emelt infón befejeztük a PP-s feladatot, majd neteztünk, utána pedig mentünk ebédelni, és szöszike mellénk ült :)) A frissekről szólva, készen van, még a négyhez az érdekességekbe kellenek képek, azokat holnapután megcsinálom, mert úgye holnap kémiadoga, csütörtökön pedig föci TZ.

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!