~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Blog & Frissek

nem tudok címet ><

Ki? paci Mikor? 2010.12.28 - kedd Mit? blog, frissek

De rég írtam, de volt oka is, amit nem tisztázok. 24.-én fadíszítés, sütés, meg ugye az ilyenek. Másnap, hát elég kómás fejjel mentem kifelé a konyhába, észre sem vettem a fát. Tesóm persze igen, hát az az üvöltés... Na nem baj, már hozzászoktam. Amúgy nem kaptam sok mindent, csak pénzt, vámpírnaplót, most már vége mind a négy rész megvan, meg pár apróbb dolgot. Később indultunk ugye nagyimékhoz, természetesen vonattal... Azt hittem olvasni fogok, hát de egyszerűen nem bírtam, így a nyelvtant csináltam, ahhoz sem kell sok gondolkodás, de legalább leköt. Hamar megjöttünk, és ott is szakadó eső fogadott... Először uncsimékhoz mentünk, de először is a két németjuhászához hát istenem, azokat nem lehet megunni... Míg uncsim maszit dögönyözte, én a drága csibuum *-* Olyan kis furcsa kutya, nem bánt senkit, és még csak párszor hallottam ugatni...

Addig kényeztettem, míg már majdnem elaludt... Az a szép kis feje, és azok a lábak... Annyi rossz van benne, hogy nem eszik annyira, de azt sosem felejtem el, hogy most nyáron kb. 15 marék tápot is adtam neki, és még mindig kért... De aki ismeri, az szereti. Van egy ugyanilyen kép, csak azon nyitva van a szeme: katt

Itt is csukot szemmel van, és elég érdekes lábtartással... Igaz, hogy nem tud parancsra hemperegni, meg ilyenek de annál sokkal többet tud. Van egy kis labdája, néha szoktam neki dobálgatni, és néha elég érdekesen ugrik neki. Na meg az ajtónyitás neki sétáltatásnál meg sem kottyan.

Nos akkor a többi. Ezután mentünk nagyimhoz, uncsim a gépezett, én meg a háta mögött ültem, néztem a tv-t, valamint beszélgettem vele. Ennyi lett volna 25.-e, most akkor jöhet a 26... Hát ez a nap csodásan indult, szintén nem mondom el, hogy miért, de aztán... Nem elég, hogy nagyim teleetett, még a többi rokon is, ki bírja ezt? Nem értem a nagyikat, mi abban a jó, ha teletömöd az unokádat, utána meg a magánügyeidről kérdezgetnek... Még jó, hogy anyum rokonai nem ilyenek. Szerencsére azt a napot is letudtuk, ennyi volt a nagy karácsonyozás. Tegnap tesóm legójából kellett felépítenem a házat, mert semmire nem haladt, sőt még anyám se... Kb. 2 óra alatt kész lettem vele, de közben néztem a Felicity-t, az a ló benne gyönyörű, ahogyan a csikója is *-* Később a reszkessetek betörőket is végig kellett nézni, ahogyan mindig. Elég értelmetlen blog szerintem, na de most ez van. 

Frissek:
- in more detail: belinkelve /starshine/
- en forma detallada belinkelve /lovak/
- parafrasare belinkelve /starstable/
- Online Star Stable /elég rövid lett, de lényegletörő/

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!