~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Blog & Frissek

Star Stable ♥

Ki? paci Mikor? 2010.12.29 - szerda Mit? blog, frissek

Nem tudom írtam-e blogot a Star Stable-ról de szerintem most fogok. Minden emlékemre emlékszem, főleg a legelsőkre. A SS1-et születésnapomra kaptam meg, alig vártam, hogy játszak vele. Először csak néztem, hogy mi ez, meg körberohangáltam Jorvikot, mire végre megtaláltam Hermant. Nagyon sokáig nem használtam térképet, hanem csak úgy kalandoztam, és hamarabb fedeztem fel Valedale-t, mint Hillcrest-et. Mára igaz, hogy már minden kis négyzetét ismerem a játéknak, de akkor is ez a kedvencem az összes közül. Az SS2-tőt év elején kaptuk meg, egy hét alatt akasztottam ki, ezt a játékot is nagyon szerettem, a díjugratás miatt, na meg az időlevonásos verseny miatt is. Az SS3-mat is szintén születésnapom körül kaphattam meg, emlékszem, hogy rögtön bele is kezdtem, és 3-4 óra alatt végeztem is vele. Ezt a részét szeretem a kevésbé, de az nem azt jelenti, hogy utálom. Tény, hogy a díjlovaglás nem olyan izgalmas, mint a tereplovaglás, de mind a kettővel elvan az ember. Az SS4-et is évelején kaptuk meg, sajnáltam, hogy ez az utolsó része a játéknak, de összeségében ez is szuper lett, bár igaz, hogy itt is kevés hely van, de a western lovaglás mindenért kárpótol. És erre tessék, alig kell pár hónapot várni, már jönn az online része is. Szerintem itt az a legnagyobb változás, mivel eddig csak is egyedül játszhattuk, most már a barátokkal is lehet, sőt még versenyezni is. Remélem hamar végeznek vele, de inkább ezt is tavaszra tegyék, nekem ne a felvételi-szóbeli időszakra...

Frissek:
- Érdekességek /ss1 képek/

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!