~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Blog & Frissek

tervek

paci, 2011.07.25, 26 - hétfő, kedd

Először is rögtön lehet látni, hogy nagyobb lett a betűtípus. Szerettem a kicsit, de ez most jobb mivel lehet látni is. A sortávolságot is növeltem, mivel túl egymásba voltak a sorok, gondolom érthető ez. Amúgy legfőképp a grafikás modulal szeretnék foglalkozni, mert enyhén szólva üres az egész. Már tettem be kisképeket is, és párnál a leírást újra is írtam.
Egy kis helyzetjelentés: Azért haladok ilyen lassan, mert egyesével csinálgatom a képeket. Igaz a virágoknál van hogy egy képen van 5 db is, de azok egy fajták és nagyon picik, de csak ennél volt ez. Jelenleg a szövegesnél tartok, amiből ha jól számoltam 95 db lesz. Később: Na hát még se 95 lett, hanem 99. 100 már azért nem, mert pont 99 volt, érdekes nem? Egyébként az előképe egész pofás lett van rajta egy csomó írás. Egy kis zene mellé:
Cascada - " Au Revoir "
x)
Na hát kész lennél a brushokkal, összesen 374 van. Mindet összegyűjtögettem vagyis a sajátjaimat tettem fel. A legrégebbi lehet már több mint 2 éves fél éves is, a legújabb pedig pár napos/hetes, az azthiszem a masnisok.

Frissek:
- Brushok (régieket töröltem, vannak újak: 45 db lovas, és 50 db ikonos, 50 db virágos, 99 db szöveges, 70 vonalas és végül 60 egyéb)
- Vágás
- Effektezés
- Árnyékolás (ez elég részletes lett)

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal