~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Lovas könyvek

Moira Duggan - Horses
A lovat tiszteljük és becsüljük kecsessége, alakja, bátorsága és eszessége miatt. A ló, akinek erős vállán civilizációk emelkedtek a csúcsra, továbbra is fogva tartja az ember képzeletét, még ebben a modern automatizált korban is. Ez a könyv a ló ünneplése: szemünk elé tárja a ló fejlődését, régi és mai szerepét, és a misztikát, mely a mai napig körülveszi ezt az állatot. 75 gyönyörű, színes fényképpel.

Lyon RussellL, Watson Mary Gordon - Lovak
A lókedvelők kézikönyve átfogó képet ad, és kimerítő információkkal szolgál a lovak testalkatáról, testfunkcióiról, értelméről és viselkedéséről. Megtudhatjuk, mire kell ügyelnünk, ha lovat vásárolunk, hogyan kell az állatot táplálni, gondozni, egészségét megőrizni. Megismerkedhetünk a lósportokkal és a lovaglási technikákkal. Részletesen tanulmányozhatjuk az egyes fajtákat, és betekintést nyerhetünk a lovakról szóló mítoszokba.

Hermsen Josee - Lovak Enciklopédiája
A kötet a lovakkal foglalkozóknak, a hobbilovasoknak és a lótartóknak egyaránt fontos segédkönyve: a világon megtalálható több mint 200 ló- és pónifajta közül bemutatja a legfontosabbakat. Összefoglalja az egyes fajták legjelentősebb és legjellemzőbb tulajdonságait, és megismertet a lovak gondozásának mindennapi teendőivel. A sportlovaglás kedvelői elsajátíthatják a különböző lovassportok - díjugratás, díjlovaglás, fogathajtás, westernlovaglás, lovaspóló - alapelemeit. A különböző betegségek és rendellenességek megismerése pedig sokat segíthet mindazoknak, akik saját ló tartására vállalkoznak.

Novotni Péter - Lovak Testközelben
Hazánkat Lovas Nemzetként ismeri a Világ - ami itthon időnként feledni látszik. Ne feledjük, ne engedjük feledni! Történelmünk során olyan  lóhoz kapcsolódó értékeket teremtett nemzetünk, amit ma is nyílván tart a tudomány. Fajtákat, lovaglási, hajtási  stílusokat, harcászati módszereket, és magát a kocsit teremtette meg, alkotta meg a magyar ember, amiket utána nemzetek sora vett át és használt, vagy használ ma is. De a történelemnek nem csak letűnt korszakaival büszkélkedhetünk, hiszen a XX. században magyar származású (bár Amerikában élő) lovas oktató a Világ egyik legelismertebb, iskolát teremtő edzője, a fogathajtásban pedig változatlanul a magyar hajtók jelentik a nemzetközi élvonalat, mindenki őket akarja legyőzni.  Egyik fejezet sem törekszik az adott szakterület részletes, teljes ismertetésére, viszont hiteles információkkal szeretné felkelteni az érdeklődést a nálunk is megtalálható fajták, a tenyésztés, a tartás és a különböző ló használati módok felé. Elsődleges célja a műnek, hogy minél többen kapjanak kedvet a Lóhoz, és a kezdeti lépésekben, a fajtaválasztásban, a tartás helyének kialakításában, stb segítséget, ötleteket adjunk.  A könyv nagyon sok képet tartalmaz, melyek reményeink szerint sokkal elevenebben mutatják be a LOVAT, mint ha szövegben próbálnánk mindezt Önök elé tárni. A különböző részekben  az adott területhez kapcsolódó praktikus tanácsokkal is ellátjuk a kezdő és leendő lótartókat, hogy később minél több örömük legyen a lótartásban, lovaglásban, kocsizásban,  tenyésztésben.

Edwarsd, Eelwyn Hartley - Lovak
A Határozó Kézikönyvek sorozat, egyszerűvé teszi az állatok, növények, ásványok egyedeinek azonosítását. A könnyen használható, szemet gyönyörködtető Határozó Kézikönyveknek helye van mind az amatőr természetbúvárok mind a szakemberek könyvtárában.

Wieland Marina - Lovaglás
A tartalomból: Lovaglóstílusok és alapelvek - A lovas kiképzése - A ló kiképzése - Hatékony segítségekkel végzett feladatok - Alapgyakorlatok - Fontos feladatok - Magasabb szintű gyakorlatok/iskolagyakorlatok - A ló edzésterve - Etikai alapelvek - Pulzusméréssel a maximális teljesítményért.

Faurie Bernadette - Lovasok Kézikönyve
A lovaglás a világ egyik legnépszerűbb sportága és szabadidős tevékenysége. Vonzereje többek közt a vágtázás közben felszabaduló, adrenalin okozta mámoros érzéssel, a ló ápolása, etetése és gondozása során a ló és a lovasa között kialakuló szoros, meghitt kapcsolattal magyarázható.Könyvünk minden oldalról alaposan körbejárja témáját, ezért a lovaglással most ismerkedők és a versenyszerűen lovagolók egyaránt haszonnal forgathatják. A részletes, lépésről lépésre adott szakmai tanácsoknak, a kiváló minőségű fényképeknek és a gazdag ábraanyagnak köszönhetően a Lovasok kézikönyve méltán számíthat érdeklődésre e sportág művelőinek lelkes táborában.

1000 Lófajta
A ló évezredek óta társa az embernek. Hátasló, munkaló, státusszimbólum, hűséges társ és barát. A könyv képei és magyarázatai segítségével megismerhetjük a kedvelt négylábúak életét. Betekinthetünk a szabadon élő félvad lovak és az ember oldalán élő háziló mindennapjaiba.

lovas könyvek

Amanda Lang-  A ló és pónigondozás kézikönyve
A ló- és pónigondozás kézikönyve egy olyan átfogó útmutató, amely a lovak ápolásának minden területét érinti. Tanácsokat ad, és információkkal látja el az olvasót az igényeinek leginkább megfelelő ló kiválasztásával, az istállózással, a legelő karbantartásával, az etetéssel, lószerszámmal, csutakolással, az állat kezelésével, erőnlétével, egészségével, és természetesen a lovaglással kapcsolatban. A kötet gazdagon illusztrált színes fényképanyagát könnyen követhető szövegek kísérik. A ló- és pónigondozás kézikönyve felbecsülhetetlen segítőtárs a lovak szerelmeseinek. Akár van már lovunk, akár még csak fontolgatjuk, hogy vásárolunk egyet, esetleg egyszerűen csak imádjuk őket, ez a kis kézikönyv nélkülözhetetlen olvasmány!

Mihók Sándor - A Póniló és a Kisló
Magyarországon az 1970-es évek közepétől kezdtek póniszerű lovakat tartani, szinte cél nélkül, csupán kedvtelésből, néha hivalkodásból. Mára a helyzet megváltozott: nyolc póni-, illetve kislófajta tudatos tenyésztése folyik hazánkban. A törzskönyvi ellenőrzés alatt tartott tenyészállatok száma meghaladja az ötszázat. Mindegyik fajta egyedeinek döntő hányada alkalmas a szabadidősportra, a gyermekek lovassportjára és minden korosztály számára, minden tudásszinthez megtalálható a tökéletesen alkalmas póni-, kislófajta, illetve egyed. A könyv a póni tenyésztésével, tartásával és használatával foglalkozik, mindvégig hangsúlyozva a gyermek és a ló kapcsolatában betöltött fontos szerepét.

Peri Hippikés - A lovaglás művészete az ókori Athénban
Xenophón írása, a Peri hippikés (Kr. e. 350 k.) a lovas szakirodalom máig érvényes alapműve. Felöleli a lótenyésztés, a lótartás, illetve a felsőfokú ló- és lovasképzés kérdéseit. Miként bármely más nyelvből, úgy az ógörögből is reménytelen vállalkozás tárgyi tudás nélkül szakfordítást készíteni egy olyan szöveghez, amely szorosan kötődik szaktárgyához. Bár Xenophón műve nyelvileg csaknem tökéletesen felfogható, a laikus olvasót mély szakadék választja el olvasmánya tárgyának tényleges megértésétől. A szerző ebben a könyvben nemcsak a teljes szöveget, hanem annak szaktudáson alapuló elemzését is hozzáférhetővé teszi. Az eredeti mű szöveghű fordítását a lovas szaknyelv kifejezéseit követő magyarázatok egészítik ki. Így, a szakavatott tolmácsolásnak köszönhetően a görög szerző modern szemlélete ismét érdeklődést válthat ki olvasói körében.

Baran Myriam - 100 Legendás Ló
Jó hatvanmillió évvel ezelőtt, amikor a ló története elkezdődik, az embernek még híre-hamva sincs. Időszámításunk előtt négyezer évvel megőrizve büszkeségét és megvesztegethetetlen jellemét hagyja magát megszelídíteni, és elkezdődhet az ember és a ló közös története. A ló mindenhová az emberrel ta éri a munkában, az ünnepeken, és természete mindig elbűvölő marad: kecses, szilaj és önfeláldozó, olyannyira, hogy a középkorban elválaszthatatlanná vált a lovagi eszmétől. A modern kor fejlődése elképzelhetetlen a lóerő nélkül, a Ferrari is a lovat választja jelképéül. Ez a könyv a mitológiai Pégaszosztól a zseniális Ourasiig bemutatja a száz legcsodálatosabb lovat akár valóságosak, akár az ember álmodta meg őket, amelyeknek maradandó patanyomát őrzi a történelem, a sport vagy a művészet. A téren és időn túli utazásra hívó, színes és változatos, gondos munkával készült kötet arra csábítja a lovak régi rajongóit, hogy elmélyítsék ismereteiket, a többieket pedig arra, hogy örömmel engedjenek a kísértésnek.

Hans Jörg Schrenk - Az értelmes ló
Az első magyar kiadás kis példányszámban 1996-ban jelent meg és nagyon gyorsan elfogyott. Több, mint két éve a könyvet folyamatosan keresik az amatőr és a profi lovasok. Az első megjelenés óta a lovassport csak népszerűsödött, egyre többen vannak, akik hobbi szinten, de egyre több ambícióval ismerkednek a lóval és a lovaglással. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat ember és ló között valóban a szórakozást szolgálja feltétlen szükség van arra, hogy az ember megismerje és felismerje azokat a jeleket, amelyekkel a ló kommunikál, közöl, értésre ad. A kiváló német szerző könyve ehhez nyújt segítséget. A csaknem minden oldalon izgalmas fényképpel illusztrált kötet méltán számíthat a korábbinál is nagyobb sikerre.

Ostorhegyes
"Előbb áttekintjük a lovaskocsizás történetét, a fő súlyt a magyar kocsizásra helyezve. A második részben rövid, villanásszerű portrékat adunk azokról, akiknek eredményei emelték a magyar fogathajtó sportot arra a rangra, amelyen ma áll."

Mihók Sándor, Pataki Balázs - Lófajták
A könyv a lovak kialakulásának, történelemben játszott szerepének rövid áttekintésével kezdődik, majd a fajtaleírások következnek. A fejezetek egységes szerkezetben adják meg a legfontosabb tudnivalókat az egyes fajták kialakulásáról, legfontosabb küllemi tulajdonságairól, méreteiről, használhatóságáról és elterjedéséről. A bemutatott fajták: Melegvérű lovak: arab telivér, shagya-arab, anglo-arab, ahal-teke, berber, tyerszki, kabardin, doni, andalúz, alter-real, lusitano, kladrubi, lipicai, fríz, knabstruppi, kelet-fríz, musztáng, appaloosa, quarter, paint, criollo, paso peruano, angol telivér, gidrán, furioso-north star, nóniusz, kisbéri félvér, trakehneni, holsteini, oldenburgi, würtembergi, hannoveri, zweibrückeni, vesztfáliai, brandenburgi, bajor melegvérű, wielkopolska, francia hátas, bugyonnij, orlov ügető, orosz ügető, amerikai ügető, francia ügető, magyar ügető, hackney, morgan, Cleveland bay, frederiksborgi. Hidegvérű lovak: suffolk, shire, clydesdale, percheron, comtois, boulonnais, breton, ardenni, freibergi, jütlandi, schleswigi, rajna-vesztfáliai, feketeerdei sárga, délnémet hidegvéxű, nóri, magyar hidegvérű. Pónik és kislovak: shetland, welsh, exmoor, dartmoor, connemara, felt, dales, new forest, highland, izlandi, camargue, mérens, fjord, dülmen, haflingi, konik, hucul, bosnyák hegyiló. Fajtába nem sorolható típusok: törpeló, pólópóni, hunter, jukker, hack, pintó, palominó, magyar sportló, sportpóni. 

Horváth Zoltán - Lóbetegségek
A könyv összefoglalja a korszerű, közvetlenül hasznosítható lóegészségügyi ismereteket, a lovak betegségeivel és egészségük megóvásával kapcsolatos tudást a gyakorlat igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételével. A fertőző betegségek (baktériumok és vírusok okozta betegségek), a parazitózisok, a belgyógyászati, a sebészeti, a szaporodásbiológiai, szülészeti ismeretanyag tárgyalása után a lovak gyakoribb mérgezéseit ismerteti. Az egyes fejezetekben szakterületük elismert képviselői a világ szakirodalmi anyagát személyes élményanyaggal, tapasztalataikkal ötvözve adják közre. A tárgyalásmód egységes, ismerteti a betegségek előfordulását, kóroktanát, járványtanát, kórfejlődését, tüneteit, kórbonctanát, gyógykezelését, a megelőzés és védekezés lehetőségeit.

Marton Zsófia - Lóherba
A lovak fokozott igénybevételével együtt járó idegrendszeri, vázrendszeri, és légzés-funkciókkal kapcsolatos megbetegedéseinek száma hihetetlenül megnőtt. Amellett, hogy megelőzni könnyebb a betegséget, mint gyógyítani, az is előfordul, hogy a modern orvostudomány esetenként bizonyos betegségekkel szemben már tehetetlen. Ugyanakkor a mai modern takarmányozási gyakorlat eredményeképpen a lovaink számára már csak kevés gyógynövényfaj áll rendelkezésre. Ez a könyv segítséget nyújt ahhoz, hogy a természet adta gyógyhatású növények - a hajdani legelők növénytársulásainak szerves alkotóelemei - visszatérhessenek lovaink napi étrendjébe.

Neumann Cosel, Isabelle Von - Hogyan értsük meg a lovakat?
Ebben a könyvben mindent megtalálhat, amit meg szeretne tudni lova viselkedéséről. Tanulja meg megérteni lova személyiségét, reakcióit és igényeit az istállóban és a legelőn, a zárt lovardában és a terepen egyaránt! Minden témához praktikus tudnivalókkal és tippekkel szolgál. Minden lényeges információt egy pillanat alatt megtalálhat. Fontos szempontokat olvashat arról, hogyan kell helyen bánni a lovakkal, és miből adódhat, hogy félreértelmezi lova viselkedését. Isabelle von Neumann-Cosel képzett tréner és elismert bírónő. Gyakorlati tapasztalatának köszönhetően a lehető legjobban tisztában van a ló és lovasa között fellépő, a mindennapokban gyakran előforduló megértési problémákkal.

Kovácsy Béla - Monostori Károly - A ló és tenyésztése
Kézikönyv lótenyésztő, lókedvelők, állatorvosok számára. 1892-es Kassai második kiadás reprint kiadása 536 ábrával és Magyarország lótenyésztési térképével.

Clarissa L. Busch - Ló és lovas összhangja: a segítségek 
Lovas és ló közötti harmonikus kommunikáció. A lovasnak a lovaglás közben alkalmazott segítségekkel kell kifejeznie a kívánságait. A szerző a lovas segítségadásainak alapfogalmait magyarázza a nyugodt, kiegyensúlyozott üléssel kezdve, ami a lovaglás minden válfajának az alapja. Sorra veszi a testsúly-, a csizma- és a szársegítségeket, azután megmutatja ezek összehangolását a gyakorlatban: • Hogyan tudom megállítani a lovamat? • Hogyan tudok ügetésből lépésre, lépésből vágtára váltani? Clarissa L. Busch képzett lovas edző és oktató, 1994 óta lovas versenyeken bíráskodik.

Farkasházy Tivadar: Overdose - A veretlen 11
A hároméves Overdose hamburgi, párizsi és római futásai után immáron bizonyossá vált, hogy Kincsem óta nem volt ilyen lovunk, eddigi 11 versenyében ugyanis még nem talált legyőzőre, Baden-Baden óta a németek pedig magyar csodalónak nevezik. A szerző Párizstól Rómáig követte futásait, könyvéből kiderül, hogyan jutottunk szinte fillérekért ehhez a kiváló telivérhez, miképpen nyerte eddigi versenyeit, s tulajdonosának, a dunaszerdahelyi Mikóczy Zoltánnak az élettörténetével is megismerkedhet az olvasó.

Jilly Cooper - Lovasok
A sok szálon futó szerelmi történet a díjugrató sztárok zárt világába enged bepillantást, szereplői angol arisztokraták, a helyszín pedig a páratlan szépségű vidéki angol táj. A szerző jól ismeri a regényben bemutatott világot, s bár szereplői elsőre is közérthető figurák a lovakért rajongó iskolás lány, a becstelen playboy, az árva cigányfiú - Cooper-nek mégis oly remekül sikerül a lélekábrázolás, hogy a The Publishers Weekly véleménye szerint a Lovasokban már-már a lovak is összetett személyiségekké válnak.

lovas könyvek

Monty Roberts: Lovak és emberek
Monty Roberts, Az igazi suttogó című könyvében fölfedete olvasói előtt, hogy ember és ló milyen mély kommunikációra képes egymással. A szerző önéletrajza - világszerte négymilliónál is több olvasóhoz jutott el. Arról szól, miként fedezte föl Monty Roberts a lovak "nyelvét", és milyen rendkívüli eredmények érhetők el, ha az állatok betanítása során semmiféle erőszakot nem alkalmaznak. A könyv e rég várt folytatásában a világ leghíresebb lószelídítője arról ír, hogy a lovakhoz hasonlóan az emberi kapcsolatokban is eredményesebb a szelíd módszer. A "Csatlakozás" módszerét használva modellként az emberi kapcsolatok megerősítéséhez, Monty Roberts lenyűgöző képet tár az olvasó elé.

lovas könyvek

Monty Roberts: Shy Boy
Egy vad musztáng megszelídítése
"Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk Shy Boyt, látni kell, hogyan vágtat ő vagy a fajtája szabadon és könnyedén, kinn, a széles pusztaságban" - írja a neves lószelídítő, Monty Roberts. Ez a lenyűgöző történet és a hozzá tartozó csodálatos fényképek segítenek mindebben. Monty Roberts Nevada sivatagos fennsíkján elképesztő, háromnapos lovaglás során egy életen át szerzett tudását felhasználva kapcsolatot teremtett egy kis musztánggal, amellyel később összebarátkozott. A következő egy évben Shy Boy megszokta és megszerette a farm körüli életet, élvezte, ha magára vonhatja a figyelmet, és valóságos rajongója lett a kisgyerekeknek. A nehéz feladatok teljesítésével és egy súlyos betegség leküzdésével a vadló kivívta gondozói elismerését és csodálatát.  Ám Monty Robertset nem hagyta nyugodni egy kérdés: Nem lehetséges-e, hogy Shy Boy szívesebben élne szabadon? Végül elszoruló szívvel visszavitte a musztángot a szabad természetbe, hogy a saját sorsáról maga dönthessen. A gyönyörű fényképek - egy lélekemelő, megkapó történet illusztrációi - ezt az eseményt és annak hihetetlen végkifejletét felejthetetlenül tárják az olvasó elé.

lovas könyvek

Történetek lovakról és pónikról
Ez a válogatott történetekből álló gyűjtemény minden lókedvelő ember szívét megdobogtatja. A lórajongó bestseller író, Jenny Oldfield széles palettáról válogatta össze a tizenkét izgalmas mesét: az ókori Görögországtól a középkori Japánig, egy amerikai farmtól a bécsi Spanyol Lovasiskoláig. Találunk köztük bátor és gyönyörű lovakat, hűséges és kedves, dédelgetnivaló pónikat. A kortárs művész által készített illusztrációk drámai és eleven ábrázolások, melyek életre keltik a történetet. A képek izgalmasak, inspirálóak és meghatók.

Evans Nicholas - A suttogó
Ősidők óta léteznek olyan csodálatos képességgel megáldott emberek, akik belelátnak a lovak lelkébe. Hangjuk lecsillapítja a megvadult állatokat, érintésük begyógyítja lelki sebeiket. Suttogóknak nevezik őket. Egy ilyen férfi miatt teszi kockára fényes karrierjét és házasságát, s utazza át fél Amerikát a lányával egy anya. Kétségbeejtő helyzetében tőle várja, hogy helyreállítsa lovuk - és az egész család - lelki békéjét. Zarándok, a ló és Grace, a kislány szörnyű balesetet szenvedett. Grace örök életére megrokkant, és fájdalmas, ellenséges hallgatásba menekült. Zarándok dühöngő vadállattá változott, orvosai az elaltatását javasolták. De Grace anyja, Annie érzi, hogy kettejük sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, és ha a ló elpusztul, a kislányban is meghal valami. A suttogó birodalmában, a végtelen kék ég alatt és a hósipkás hegyek között mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezik. A világhírű regényből Robert Redford és Kristin Scott Thomas főszereplésével készült nagy sikerű film.

Boiselle Gabrielle - Lovak
Szépség és kecsesség, erő és energia, kíváncsiság és játékosság, agresszivitás és félelem, érzékenység és sebezhetőség, összetartás és gondoskodás. Csupa emberi tulajdonság, mely a lovakra is egyaránt igaz. Gabrielle Boiselle szenvedélyes szerelme e patások iránt fotóiban teljesedik ki, melyeket egy elegáns album lapjain most velünk is megoszt.

Hemző Károly - CsakK Lovak
"Van egy kis sziget a Dunán, Ráckeve közelében. A neve Angyali-sziget, talán nem véletlenül. A látvány és az érzés, amely a szigetre lépőt az alig múlt század közepén fogadta, felejthetetlen volt… A sziget északi harmadán kis család gazdálkodott. Ebbe a világba csöppent bele egy vézna városi gyerek, akinek az a szerencse jutott, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhetett a természettel és a falusi élettel. Feledhetetlen vakációk voltak, megannyi alkalom és lehetőség, hogy örök barátságot kössön a lovakkal. Ebből az érzésből 1978-ban Lódobogás címmel fotóalbum készült. És hogy ez a barátság egy életre szól, annak bizonysága most ez a kiállítás és a hamarosan megjelenő újabb könyv…" – vallja Hemző Károly tárlatának bevezetőjében.

Aarthus Bertrand Yann, Gouraud Jean Louis - Lovak
Yann Arthus-Bertrand tizenöt évig járta a Földet, hogy ezt a könyvet megalkothassa. Tizenöt év felvételeiből készült egy igen személyes, az egész világot átfogó lovasatlasz, amelyben a fajták szépségén és változatosságán túl azt a varázslatos köteléket is meg akarta mutatni, ami a kezdetek óta összeköti az embert és az állatot. A kiváló fotós felvételei és Jean-Louis Gouraud-nak, a lovak kitűnő ismerőjének a szövege oly módon egészítik ki egymást, hogy az olvasó a lovak fajának valóságos bibliáját tartja a kezében.

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre