~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Military

Ez a harmadik olimpiai szakág, más néven lovastusa ami egy három napos verseny. Díjlovaglásból, díjugratásból és egy hosszú pályán sok természetes akadályokkal teli terepverseny. Ennek a hossza lehet 1350, de 7400 méter is, ez a verseny nehézségi fokától függ. A farönköket és az egyéb ilyen terepakadályokat nem lehet leverni, ezért ha a ló hibázik akkor fel is bukhat. Hogy csökkentsék a veszélyt ezek a terepakadályok egyre korszerűbbek és biztonságosabbak, és az ilyen nehéz versenyekre a minősülési feltételek is nagyon szigorúak.
A verseny három részből áll, amit egymás után következő napokon tartanak. A lovasnak mind a  három részt ugyanazzal a lóval kell elvégeznie. Az első napon díjlovaglást tartanak és díjlovaglóprogramot kell lovagolni. Az itt elért eredményeket átalakítják hibapontokká, és az a legjobb, akinek a legkevesebb hibapontja van. A második napon van a terepverseny, ami két szakaszból áll. (A szakasz - kisügető szakasz és a D szakasz - terepakadály pálya) A szakaszok feladatait a lovastusa szabályzat tartalmazza. Ezen a versenyen az időtúllépésért, esésért és ellenszegülésért hibapont jár, ha az akadály ugratásához van köze. Az akadálynál való bukást valamint a négyszeri ellenszegülést kizárással büntetik. A harmadik napon van a díjugratást. Ennek a versenynek a győztese a három versenynap legjobbja, akinek a legkevesebb hibapontja gyűlt össze.
A jó military lovas tudja a díjlovaglás és a díjugratás minden tulajdonságát és rendkívüli fizikai erőnléttel is bír. A jó military ló rendkívüli gyorsasággal, szívóssággal valamint vágtázó- s ugróképességgel rendelkezik. A nehéz feladatok leküzdésében kiválónak kell lennie a hozzáállásának ami a bátorságban, a lovas irányában tanúsított feltétlen engedelmességben és az ugrani akarásban mutatkozik meg. Emellett a military lónak eleget kell tennie a díjlovaglás és a díjugratás fő kivételeinek is.

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM