~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Ügető

Az eredete a római időkre tehető. A Circus Maximuson voltak ezek a versenyek, bár akkoriban vágtában versenyeztek a lovak. A táv rendszerint 1600-4300 méter hosszú, és az erre kitenyésztett lovak ügetésben végzik el a pályát. Az ügetőpálya 1000 méter hosszú, tömör talajú, ellipszis alakú homokos pálya ahol a lovak bal kézen futnak. A lovak a sulky előtt futnak, amelyen egy hajtó ül. Itt is lehet a lovakra fogadni, ugyan úgy mint a lósportnál, és szintén van hendikepprendszer is. S itt a favoritoknak nagyobb távot kell teljesíteniük mint az esélytelenebbeknek. Ez a táv 20 és 40 méter között van.
Négyféleképpen indíthatják a futamot. Ha minden ló azonos távot fut akkor autóstarttal indítják. Ekkor egy egyedi, kinyitható szárnyú autó mögött futnak egy vonalban 300 méteren át. Ha a startnál az autó elhajt a fogatok elől és indulhat a futam. Ha az időjárási viszonyok nem a legjobbak, akkor repülőstarttal is indíthatják a versenyt. Ekkor a lovak szintén egy vonalban futnak a starthelyig. A hendikeppversenynél, fordulóstarttal indítják. Ilyenkor a lovak a versenytáv futásának irányával ellentétesen futnak a start előtt. Az összes lónak egyszerre kell elérnie a célvonaltól a távot. Ha minden ló eléri a saját helyét akkor az összes ló megfordul és elindul a verseny. Az ilyen típusú rajt kevésbé biztonságos. Ha egy problémás ló nem hajlandó megfordulni akkor állóstarttal is indulhatnak. Ekkor míg a többi ló visszafordul, ők álló helyből kezdik a versenyt. Ha a lovak tisztátlanul ügetnek vagy galoppoznak, azokat kizárják.
A jó hajtó higgadtan hajt, kitűnő a kondíciója, megfelelő a taktikai érzéke és képes a lova erejét az utolsó méterekig tartalékolni. A jó ügetőló szívós, gyors, erős és együttműködő. A küllemük nagyon különbözhet, mert sokféle fajtájú ügetőló létezik. De a lovak fejformája, nyaka, háta és testfelépítése eltérő, de a jól izmolt far előny.

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM