~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Freedom-sorozat

Freedom
Janiék elköltöznek, s a kislány elkeseredett, amiért ott kell hagynia régi iskoláját és legjobb barátnőjét, Mariát – de leginkább a lovasiskola miatt bánkódik. Egyedül az vigasztalja, hogy Keetát, a kancát magával viheti az új helyre, s hogy lova szép kifutót és saját bokszot is kap majd az ottani öreg istállóépületben. Azonban alig hogy elkezdi az új életet, Jani máris különös kalandokba keveredik. Összebarátkozik egy Penny nevű lánnyal, s hamarosan felfedezik, hogy az istállóban szellem kísért. Elhatározzák, hogy a rejtély nyomába erednek.

Az elveszett egyszarvú
Janie tekintete riadtan ugrált ide-oda, de Freedomot sehol sem látta. Keetával a sarkában rohanni kezdett a kapu felé. Freedom talán csak bement az istállóba. De ahogy az épület felé szaladt, érezte, hogy a csikót nem fogja ott találni. De akkor mégis miként tűnhetett el Freedom? Megtanulta volna, hogyan működik a zár? Vagy valaki egyszerűen kiengedte volna, s a csikó elcsatangolt, csakúgy, mint előzőleg a másik két ló? Mintha valaki bosszúból tette volna. De hát nincsenek ellenségeik! Legalábbis Janie nem tudott róla. Az a lány, Kara, egy kicsit furcsa ugyan, de azért nem tűnik gonosznak.  Hirtelen szörnyű gondolat hasított az agyába. Nem, ez őrültség, az nem lehet! Nem lophatták el őket! Meg kell találniuk a lovakat!

A múlt árnyai
Hailey retteg a lovaktól. A legjobb barátnője, Elaine viszont imád lovagolni, ezért Hailey szeretné eltitkolni előle a félelmét. Amikor azonban találkozik Freedommal, Janie különleges képességű lovával, Hailey előtt felcsillan a remény, hogy változtasson a dolgokon – ám egy baleset közbeszól. Hailey eltűnik, és az egész város a keresésére indul, beleértve Freedomot.

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K