~ Mert a lovak apró kincsek, amiket meg kell őriznünk # lovasbox.gp
Blog & Frissek

szerencsés nap, és még nincs vége ^^ designcsere folyamatban

Ki? paci Mikor? 2010.07.29 Mit? blog, frissek

Reggel vége már nyolckor felkeltem. És arra jutottam, hogy egy hét után, ideje megint felmenni a városba. Persze előtte megint csináltam mindent, de csak elindultam éppen dél után 5 percel. Felettem jó szürke felhők, esernyő pedig otthon, de sebaj, nem is esett. Nem tudom hogy tettem meg azt az 1 km-t 10 perc alatt, mivel tőlünk a belváros annyira van. Kb. az útam fele nyugisan telt, aztán jött az a sok ember, nem tudtam, hogy mi nyíregyiek ennyien vagyunk. Na de hálistennek felértem, kicsit meleg volt na de kit érdekel az. Bementem a müllerbe, vettem khöm ezt inkább nem írom ki, meg még egyéb csajos cuccot, meg egy csokit. Sikeresen otthagytam 14.000 FT-ot. (előre szólok nem vagyunk gazdagok, de szegények se) Komolyan. Aki nem hiszi el, lefotózom neki a blokkot... Aztán irány a New Yorker, még szerencsére ott volt a felsőm, rögtön meg is vettem. Majd ebédeltem a mekibe, ott se kevés összeget hagytam, na de jól járnak velem. Majd gondoltam leülök szépen nyugisan a szökőkút elé pihenni, erre kit látok? Zolit. Nem osztálytársam, sajnos, mert 18 éves hát, amit az ott hülyült hát meghaltam a röhögéstől. Nem sokáig szórakoztatott, mert menni kellett, ezzel együtt énis hazaindultam. Kicsit se lepett meg, hogy a cipőm feltörte a lábamat, de nem is érdekel. Kipihentem a nagy fáradalmakat, és akkor most jövök a frissekkel. A lényeget mindig kihagyom. Este héttől barca mecss, ott lesz szerencsére bojan is, úgy hogy nézze mindenki!

Frissek:
modulok rendbetevése (mert eltűntek)

ilyen nincs... szerencsétlen nap.

Ki? paci Mikor? 2010.07.28 Mit? blog, frissek

Hát elég szarul kezdődött a napom. Először is, fél tizenegykor keltem, a fél kilenc helyett, azthittem frászt kapok. Emiatt a Dereket se láttam, és a városba se tudtam menni, ilyen későn... Meg persze a vihar is itt volt. De takarítottam itt-ott, a szobámba pedig leszedtem pár lovas posztert, és a helyükre na most sorlom, tettem egy cuki macskásat, az immes két justinost, selenást, és a régi bravós mileyt. Már várom a kövi immet, hogy milyen poszter lesz benne. Még gondolkodok, hogy a vámpírnaplósat felteszem-e... Most pedig hozok valamilyen frisst, csak tudom milyet.

Frissek:
Textúrák (6 db)
Gportal

esik eső, fúj a szél, szar idő, sötöbö :D

Ki? paci Mikor? 2010.07.27 Mit? blog, frissek

Nos ez a nap rossz, de mégse. Reggel fél hatkor arra keltem, hogy meg vagyok fázva, szóval fél óráig ezzel küszködtem. Utánna szerencsésen visszaaludtam, és olyan nyolc körül felkeltem és kinézek... Várom itt a szép napos meleg időt, erre hideg, szürke felhő, és szakadő eső fogad. Na ezzel le is mondtam a mai kirándulásomat a városba. Ráadásul 10-kor még Dereck sem volt... Elkezdtem ezért frisselni az mlapos oldalam, 2 menüt megcsináltam, és gondoltam jövök ide. Még csinálok egy SS-s ingyen fejlécet, mert ötletem támadt.

Frissek:
2 új csere (2 pedig lekerült, mert nem voltam kint)
css átírások (link, modulfejléc)
1 ingyen design Star Stable-s
 

mindjárt jövök frissel :S

Ki? paci Mikor? 2010.07.26 Mit? blog, frissek

 Rájöttem, hogy elszoktam a szerkesztéstől, de ideje visszaszoknom. Amúgy tegnap lett volna friss, megírtam a Reininget, de mivel nem mentette el és kidobott, nem volt sok kedvem újraírni. A PFSX-em is lejárt, és jöhet a PF, ami szerintem ugyan olyan. Nem tudom, hogy nálatok milyen idő van, de nálunk olyan mint nyár elején, és mennem kénne boltba, de ilyen időbe semmi kedvem, ezért inkább valami hasznosat csinálok mit a szerkesztés. De nem is írok tovább, hanem belekezdek a neveldébe.

 

Frissek:
nevelde képek

nagy vihar, remélem nem viszi le megint az áramot :S

Ki? paci Mikor? 2010.07.25 Mit? blog

Hát igen tegnap óta esik az eső. Tegnap és ma reggel is elment az áram, kicsit idegesített hogy lemaradtam a szokásos dolgaimról. De legalább rend lett pár helyen. Arra gondoltam, hogy ma neveldés frisseket hozok, legfőképpen képeket. Nem tudom meddig lesz még ilyen őszies idő, de addig is tudok végre valahára frisselni. Haragszom magamra, hogy manapság elhanyagoltam az oldalt, mert én mindig frisseltem... De bepótolom a lemaradást, min. 10 frissítéssel. Új design nem tudom mikor lesz, a mostani nekem nagyon tetszik, és nincs szívem megválni tőle, meg még új sincs a fejembe.

 
információk tárháza

# Oldal - mit is olvasol éppen?
# Lovak - amikért érdemes élni
# Pony Club - a lovas közösség
# Extrák - ha a többi nem elég
# Design - kiegészítésképpen

 
cserepartnereim

 

 
számláló
Indulás: 2009-12-05
 

                                                                           

Az oldalon minden saját tulajdon, ellopása következményekkel jár!
LOVASBOX # 2009-2019

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)